Szanazug

2021-ben a Fekete-Körös és a Fehér-Körös találkozásánál vásároltunk meg egy korábbi vállalati üdülőt, amelyet szálláshelyként szeretnénk üzemeltetni.

A nyáron szinte tóvá csendesedő folyó lenyűgöző élményforrás vízen és a parton egyaránt. Szanazug mindössze néhány utcás üdülőövezet, kedvelt pihenőhely, ahol a homokos strand kisgyermekes családok számára is tökéletes. A fürdőzés mellett lehet kajakozni, kenuzni, csónakázni, sétahajózni, motorcsónakozni, horgászni, kerékpározni, túrázni; az érintetlen tájon semmi nem zavarja a nyugalmat.

A 9 szobás épület Szanazug belterületi, központi részén, aszfaltozott utcában fekszik, közel háromezer négyzetméteres, bekerített telken. Felújítását követően, terveink szerint 2024 tavaszán már vendégeket fogadunk. A projekt közösségi szempontból is jó lehetőségeket kínál, mind részvényeseink, mind a Mensa tagok számára.